Sosem gondoltam volna, hogy valaha boltban fogok dolgozni!
Mindig csak vásárlóként tudtam magam elképzelni egy üzletben. Nem szerettem beszélni, csak ha muszáj volt. Soha nem volt téma, vagy valami gondolat, hogy én csak úgy elkezdjek valakivel beszélgetni.
2000.- ben összepakoltam, és szó nélkül elköltöztem otthonról. a férjem teljesen megbolondult, a válás szóba sem jöhetett. A gyerekek felnőttek. A fiam otthon lakott, a lányom kényszerből albérletben. Én pedig kimondhatatlanul szenvedtem. A lányom ki volt tiltva, én nem találkozhattam, beszélhettem vele. Állandó cirkuszok voltak szinte naponta. Nem bírtam tovább és elköltöztem titokban.
Albérletben kezdtem a nyugodt életemet. Nem volt könnyű, de elég hamar megtaláltam a közös nevezőt a tulajdonossal. Kezdtem magam jól érezni. Munkát kerestem. Dolgoztam varrodában ( varrónő vagyok), de olyan keveset fizettek, hogy két hónap után tovább álltam. Voltam konyhalány, operátor egy multinál, takarítónő, pultos.
Jelentkeztem egy éjjel-nappali élelmiszer boltban, mint kisegítő. Még ki sem léptem az ajtón, már mondták is, mikor kezdhetek.
Hát aki nem tud emberekkel kommunikálni, annak igen csak érdekes lesz az élete a boltban.
Belerázódtam. Esküszöm még élveztem is. Nem csak a szokásos kérdések hangzottak el a számból, hanem volt időnként mondani valóm is. Hamarosan voltak olyan emberek, akik már kerestek, hogy dolgozom- e, mert tőlem akarták megvenni a kenyeret, felvágottat. Nagyon nagy élmény volt ez nekem.
Két év után jött egy jobb ajánlat. A szemben lévő hentesbolt átalakult éjjel-nappalivá. Hívtak,hogy legyek a bolt beindításánál. Jobb fizetés, bejelentett munkaviszony, rendes főnök és jó kollégákkal. Csak én voltam nő a csapatban. Gondolhatjátok? Boldogan vállaltam.
Sok munka volt, teljesen elölről kellett kezdeni. Akkor hozták a berendezési tárgyakat. Sok kapcsolatot vittem magammal, üzletkötők, szállítók, cégek, raktárak az én hívásomra hozhatták áruikat a boltba. Rengeteg energiám volt benne.
Mérhetetlen öröm volt úgy ott dolgozni, hogy mindig újabb és újabb emberek jöttek be, mikor megláttak, nagyon megörültek. Sokan attól fogva állandó vásárlónk lett. Szerettem mikor sorba jöttek az emberek, adtam a kenyeret, a tejet, mutattam mit hol talál, felírtam a rendelést, pörögtem. Volt mindenkitől pár jó szó és ez olyan erőt adott, hogy fel sem tűnt a tizenkét órás műszak. Természetesen a rendeléseket is én intéztem, ha csörgött a telefon szinte csak én vehettem fel, mert úgyis engem kerestek. Felvett még annyi embert, hogy három műszakban tudtunk dolgozni, mert úgy beindult a forgalom, hogy már nem bírtuk.Eljutottam arra a pontra, amikor a főnök felajánlotta, legyek a megbízott helyettese. Hát ez még több feladatot jelentett, de boldogan vállaltam.
Munkaidőn kívül is sokat voltam bent, mindig volt még el nem végzett fontos dolgom. Nem jelentett problémát, hisz volt eredménye. Bejött a számítógépes rendszer, én voltam az egyik, akinek a program használatát megtanította a programozó. Szerencsére magamtól megtanultam addigra a gépet olyan szinten használni, hogy ekkor már nem jelentett gondot a billentyű használata, a kódolvasó vagy a kütyü ( evvel olvastuk be a vonalkódokat és tettük fel a számítógépre.)
Az utolsó fél évben csak éjszakás voltam. Már tudtam melyik vásárló mit vesz, milyen cigit szív, kell neki pár darab százas a kávégépbe stb. Szerettek is bejönni, mert gyorsan és lehetőleg figyelmesen kiszolgáltam. Nem én mondom, ezt többen mondták.
Ma már nem ott dolgozom, de nem lettem hűtlen a kereskedelemhez. Újra egy boltban vagyok, és jönnek utánam a vevők.
Ma már tudok kommunikálni, tudok úgy beszélgetni, hogy nem is ismerem azt az embert akivel éppen szóba álltam. Sokan csak két mondatot mondanak, legközelebb ha visszakérdezek meglepődve válaszolnak, mert nem hitték volna, hogy emlékszem még rájuk.
Szeretem az embereket és a munkámat!
